Fenntarthatósági Témahét, 1.nap
Április 22-én, a Föld napján igazgatónő megnyitotta a Fenntarthatósági Témahetet. Beszéde után iskolánk tanulói és Robi atya közösen imádkoztak Földünkért.
Kilenc évvel ezelőtt Ferenc pápa a Laudato Si enciklikában hívta fel a figyelmet a Földünk megőrzésének fontosságára. Ezt a gondolatot továbbörökítve 2016 óta minden évben megrendezésre kerül a Fenntarthatósági Témahét, aminek célja, hogy felhívja a diákok figyelmét a környezetvédelem fontosságára, és arra, hogy már kis lépésekkel is sokat tehetünk a Földünkért.
Iskolánk örömmel csatlakozott ehhez a nemes kezdeményezéshez, mert hiszünk abban, hogy a környezettudatos szemlélet már a gyermekkorban kell, hogy megalapozódjon. Célunk, hogy diákjaink megtanuljanak felelősségteljesen bánni a Földünk erőforrásaival, és olyan felnőttekké váljanak, akik aktívan részt vesznek a fenntartható jövő építésében.
A hét folyamán iskolánk tanulói különféle, színes és változatos programokon vehetnek részt.